Egy felejthetetlen VIBE ígérete DIMITRI VEGAS & LIKE MIKE-kal

Bejelentette első nemzetközi húzónevét Erdély legnagyobb magyar fesztiválja, a VIBE, mely december 2-től indítja karácsonyi Mystery Christmas Box kampányát is, a marosvásárhelyi Plaza M-mel közreműködve.  


 A VIBE eredményes évet tudhat maga mögött mert:

●       az új helyszín új távlatokat nyitott a fesztivál életében, lehetővé téve a hosszú távú tervezést és infrastruktúra-építést;
●       a VIBE Street eseményei révén a fesztivál közösségformáló erejét sikerült kiterjeszteni az év más időszakára is;
●       és nem utolsó sorban, a résztvevői szám növekedésének köszönhetően először pályázhattunk az European Festival Awards legjobb közepes méretű fesztiváljának kategóriájában.

A VIBE mára nemcsak a nyár egyik legjobban várt eseménye, hanem fontos szereplője Maros megye kulturális és gazdasági életének, és ezt tovább szeretné erősíteni 2025-ben is.

Közönségkedvencek a VIBE-on


Mint az előző években, a közönség szavazhatott arról, hogy kik lépjenek fel a VIBE következő kiadásán. Az idei kívánságlistát több mint 2000 fesztiválozó töltötte ki, ez alapján kezdett összeállni a zenei kínálat.

 A kívánságlistából kiderült, sokan szívesen látnák a világ egyik legismertebb DJ-duóját, Dimitri Vegas & Like Mike-ot a VIBE nagyszínpadán. A legnagyobb nemzetközi fesztiválok állandó sztárjai elfogadták a meghívást, és a tőlük megszokott energikus és látványos show-val készülnek a VIBE-ra.
De nem csak miattuk érdemes jegyet váltani, a többi bejelentett fellépő is változatos zenei élményt ígér, úgy mint 6363, BSW és a Gang, Döndi Duó & Roli Zenekar, Desh, Dzsúdló, Lmen Prala, Moriones és Parno Graszt. A lista hamarosan újabb nevekkel bővül.

 Egy doboz tele élményekkel: Mystery Christmas Box by Plaza M

Az élmény a legjobb ajándék! – a VIBE valóban hisz ebben, ezért született meg a Mystery Christmas Box by Plaza M, amely december 2-től rendelhető, a marosvásárhelyi Plaza M-ben, illetve beszerezhető a promóter hálózaton keresztül. Ez a különleges ajándék tökéletes választás fesztiválrajongóknak és mindenkinek, aki élményeket szeretne ajándékozni, hiszen egy dobozba zárva teremti meg a rejtély és az élmény izgalmas kombinációját!

Mitől Mystery Box?

Minden doboz egyedi meglepetéseket rejt, emelett garantáltan tartalmaz:

●       VIBE-bérletet a 2025-ös fesztiválra,
●       stickereket,
●       kulcstartót,
●       egy kuponkódot, amellyel meg lehet nyerni a több mint 3000 nyeremény egyikét, például:

  •  VIP upgrade-et;
  • hoodiekat, pólókat;
  • ingyenes kemping belépőket;
  • exkluzív VIBE-kiegészítőket: gymbag-et, totebag-et, sapkát vagy zoknit;
  • egyedi utalványokat 10%, 25% vagy akár 50% kedvezménnyel, amelyek jegyek, bérletek és merchek vásárlására használhatók.


A kuponokat 2024. december 2. és 2025. január 31. között válthatják be a vásárlók.

 A Mystery Christmas Box by Plaza M elérhető:

●       személyesen a Plaza M-ben,
●       a VIBE promóter hálózatán keresztül,
●       online a vibefestival.ro oldalon, hogy bárki kényelmesen, otthonról is beszerezhesse.

A Mystery Christmas Box hivatalos partnere, a Plaza M külön ajándékkal kedveskedik minden Maros megyei vásárlónak.
A Mystery Christmas Box by Plaza M ára 349 lej, kempinggel együtt 488 lej, a VIP verzió pedig 749 lejbe kerül.

 Érdemes figyelemmel követni a VIBE és a Fashion Corner közösségi oldalait: a Fashion Corner oldalán helyi alkotók és tervezők ajándékötletei várnak, míg a VIBE oldalán az adventi kalendárium segít ünnepi hangulatba kerülni, szívet melengető, napi meglepetésekkel.